Isler

Gyerekkorom egyik kedvenc süteménye volt az isler. Cukrászdába ugyan ritkán jártunk – akkor is inkább fagyizni -, és otthon se készített ilyet senki a családban. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy a gyermekorvosi rendelőnél volt büfé is, és egy-egy hosszabb várakozás vagy kellemetlenebb vizsgálat, például oltás után “vigaszdíjként” onnan választhattunk valami finomat. No, ilyenkor jött az…

Hullócsillag

Ha már nemrég a maradék sütemények “megmentéséről” írtam, jöjjön most egy olyan süti, amihez felhasználhatunk minden otthon összegyűlt apró édességet: csokit, magvakat, mazsolát, narancshéjat stb. Lényegében egy joghurtos piskótát készítünk, amibe belekeverhetünk – apróra vágva, rumba áztatva – bármit, ami jól esik, és amit találunk otthon 🙂 Egy kicsit a gyümölcskenyérre hasonlít, de csillag alakúra…

Gesztenyés szív

Bár nagyon finom lett a mézeskalács, az ünnepek alatt annyi finomság került az asztalra, hogy egy kisebb adag megmaradt belőle. Picit meg is szikkadtak már így két-három hét alatt, így az újrahasznosításon kezdtem gondolkodni. Igazából csak kellett egy recept, amibe darált kekszet kell használni – így jött a gesztenyés szív ötlete. Ha már tavaly is…

Narancsos keksz

Narancs és csoki: külön-külön is finomak, együtt pedig kifejezetten karácsonyi hangulatot tudnak teremteni. Ez a keksz már sütés közben is betöltötte a lakást az ünnep illataival. A linzertésztákkal eleinte nagyon nem voltam jóban. Gluténmentes változatban valahogy nem akartak sikerülni. Általában túl száraz lett – rosszabb esetben már a tepsiből is alig lehetett kivenni, mert szétmorzsálódott….

Mézeskalács

Sokféle mézeskalács létezik: van, amelyik már a sütőből kivéve olyan mint a beton, és van, amelyik csak kihűlve lesz kőkemény… Esetleg dobozba téve megpuhul. Vagy mégsem. Ezt a receptet viszont “rögtön puha és az is marad” megjegyzéssel őrzöm a receptfüzetemben. Nem emlékszem már, hol találtam, talán egy magazin karácsonyi mellékletében – mindenesetre nálam nagyon bevált,…

Csokis-mogyorós keksz

Évekkel ezelőtt egyszer kaptunk ajándékba egy üveg mogyoróvajat. Nem nutellát, hanem azt az édes-sós fajtát, amit az amerikaiak előszeretettel kennek szendvicsbe. Nálunk ilyen formában valószínűleg egy év alatt sem fogyott volna el, így utána néztem, mire lehetne felhasználni. Hamar rátaláltam Limara oldalán ennek a szuper keksznek a recepjére, és annyira jó lett, hogy azóta is…

Kókusztallér

Ismét egy aprósütemény, ezúttal kókuszos változatban. Kekszet, linzert készíteni gluténmentesen nem könnyű, mert a liszt jellegéből adadóan hajlamos kiszáradni, vagy épp nagyon morzsálódós lesz, szétesik. Ez a kókusztallér viszont most elég jól sikerült 🙂 Segítségül hívtam hozzá a Lajos Mari szakácskönyvében található alapreceptet, ahol részletesen leírja, hogyan kell igazán finom, omlós linzertésztát készíteni. Az ott említett dolgok…

Vaníliás karika

Gyerekkorom egyik kedvence volt a vaníliás karika – gondolom sokan vagyunk így ezzel 🙂 Évek óta nem ettem már, most viszont a férjem kérésére elkészítettem házilag. A gluténmentes liszt csomagolásán lévő receptből indultam ki – ez egy linzerekhez, almás pitéhez, zserbóhoz is használható omlós tészta alaprecept. Nagyon jól kezelhető-formázható tészta lett belőle, nem száradt ki…

Paleo kókuszgolyó

A nőnapi duplasütis este másik végeredménye lett ez a reform kókuszgolyó. Őszintén szólva, eddig nem rajongtam az ilyen “mindenmentes” ételekért – amit kóstoltam, az mind olyan volt, hogy jó-jó, de azért nem az igazi. Olyan gluténmentes lisztkeverékekkel szoktam sütni, ami a lehető legjobban hasonlít a búzalisztre; cukor helyett pedig mostanában főleg xilitet vagy valamilyen mesterséges édesítőt…

Mézes szívek

Közeledik a Valentin nap. Sokan szeretik, másokat a világból ki lehet kergetni vele… Én úgy gondolom, hogy ünnepelni mindig jó, és sok más szépség mellett az teszi tartalmassá és emberivé az életünket, hogy kijelölünk az évben egy-egy napot a számunkra fontos dolgoknak – például a szerelemnek, az édesanyáknak vagy a költészetnek. Ami nem jelenti azt,…

Gyömbéres-fahéjas keksz

Ezen a héten egy nagyon egyszerű, „összegyúrjuk-kisütjük” jellegű receptet hoztam, amit a fűszerezése tesz különlegessé és aktuálissá. Hideg, latyak, influenza… a gyömbér köztudottan nagyon jó ellenszere a megfázásnak és az influenzának, mivel vírus- és baktériumellenes hatóanyagok találhatók benne, valamint csökkenti a lázat, a gyulladást és csillapítja a köhögést. A gyomorra is jó hatással van, sokan…