A málnahabot szintén a nagymamám készítette nyári uzsonnákhoz – azóta se ettem, nem láttam sehol, pedig gyors, könnyű desszert, és ha a kertben terem hozzá a málna, akkor még olcsó is 🙂
Nagyanyó – így hívja minden unokája – időközben már Dédnagyanyó lett, és nemrég ünnepelte a 92. születésnapját. Büszke vagyok rá, mert idős korában is aktív maradt, és mindig haladt a korral: 80 felett volt már, amikor mobilt vett magának, megtanulta kezelni a laptopot, sőt email címet is létrehozott magának, ott levelezett az unokáival. Épp csak a facebookra nem regisztrált 🙂 És még most, 92 éves korára is megőrizte a derűjét.
Tehát: cseresznyés lepény és málnahab Nagyanyó receptje alapján. A két finomság összepárosítása már a saját ötletem volt, és olyan jól sikerült, hogy azt hiszem, én már így fogom továbbadni az unokáimnak 🙂
Hozzávalók:
- 2 bögre rizsliszt
- 1 tasak sütőpor
- 0,5 bögre xilit
- 2 ml folyékony édesítő
- 4 tojás
- 1 bögre olaj
- kb. 0,5 bögre víz
- 0,7 kg cseresznye vagy meggy
A málnahabhoz:
- 25 dkg málna
- 3 tojásfehérje
- 1-2 ek xilit
Először a lepényt készítettem el. Nagyon gyorsan, egyszerűen összeállítható süti, ezért is szeretem 🙂
A tojásokat habosra kevertem az édesítőkkel, majd több részletben, felváltva hozzáadtam az olajat és a sütőporral elkevert lisztet, végül a vizet. Hogy mennyi vízre van szükség, az függ a liszttől, a tojások méretétől stb – a lényeg, hogy megfelelő állagúra higítsuk a tésztát. Az általam lejegyzett recept szerint: “nem túl lassan folyós” legyen. Hát, ez olyan nagymamás megfogalmazás, mint az “érzésre”, meg “amennyit felvesz” és társai 🙂 Alapvetően akkor jó, ha a tepsibe töltve szépen lassan szétterül magától a tészta; de azért ne legyen túl híg, mert akkor a gyümölcs lesüllyed az aljára és megég…
A tészta elkészítése mindössze ennyiből áll. Ezután sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, és belepotyogtattam a meggyet (cseresznye helyett most ezt használtam) Ne sajnáljuk belőle a gyümölcsöt, jusson bőven mindenhova! 🙂
150 fokra előmelegített sütőben kb. 45 percig sütöttem – tűpróbával ellenőrizzük, hogy jó-e. A tepsiben hagytam hűlni, majd egy deszkára emeltem, és nagyobb (kb. 6-8 cm oldalú) négyzetekre vágtam.
Már így önmagában is nagyon finom süti, de én még “megkoronáztam” a málnahabbal. Ehhez a tojások fehérjét (hidegen!) jó kemény habbá vertem, közben hozzáadtam 1-2 ek xilitet. A málnát villával egy kicsit összepépesítettem, és folyamatosan tovább keverve apránként a tojáshabhoz adagoltam. Amikor belekóstoltam, az íze teljesen felidézte a gyerekkoromat, pont olyan volt, amilyenre emlékeztem, úgyhogy jól sikerült 🙂
Habzsákból nyomtam egy-egy kis halmot a sütemény szeletek tetejére, és egész málnaszemekkel díszítettem. De kínálhatjuk külön kis üvegtálkában is a süti mellé a habot.