Ha karácsony, akkor zserbó! Bevallom, először tartottam egy kicsit ettől a süteménytől, azt gondoltam, hogy valami nagyon bonyolult dolog, úgyse sikerül elsőre, főleg gluténmentesen… aztán csak belevágtam, és mit mondjak, nagyon is elégedett vagyok a végeredménnyel 🙂 Sőt nem csak én, hanem a férjem és a kollégák is, akik kóstolták. El is döntöttem, hogy karácsonyra készítek még egy adagot. Persze lehet még tökéletesíteni, hogy még szebbek, egyenletesebbek legyenek a rétegek, simább a tetején a csokimáz… a tészta viszont tökéletes lett: nem száraz, nem morzsálódik, gyönyörű vékonyra lehetett nyújtani és sütés közben szépen megdagadt egy kicsit, ahogy kell. Mindenkit bíztatok, hogy vágjon bele bátran, mert nem nehéz, a végeredmény pedig zseniális! Igazán ünnepre való sütemény!

Hozzávalók:

A tésztához:

• 1 dl tej
• 2 dkg élesztő
• 1 mokkáskanál méz
• 250 g Alfa Mix
• 100 g Nutri Free
• 20 dkg margarin
• 4 dkg xilit
• 1 tojás
• 1 mokkáskanál sütőpor

A töltelékhez:

• 1 üveg lekvár (az eredeti recept szerint sárgabarack, én most meggyet használtam)
• 20 dkg darált dió
• 8 dkg xilit

A csokimázhoz:

• 6 ek cukrozatlan kakaópor
• 6 ek xilit
• 6 ek víz
• 12 dkg margarin

Először a tésztát gyúrtam össze, mert úgyis pihennie kell, közben elő lehet majd készíteni a tölteléket.

Örültem, amikor megláttam a receptben, hogy a zserbó is élesztős-omlós tésztából készül, mint például a meggyes-rácsos süti, ami az egyik nagy kedvencünk. Ezzel a tésztafajtával ugyanis gluténmentes változatban is sikerélményeim voltak eddig 🙂 Mivel félig-meddig kelt tésztáról van szó, ezért a süteményliszt mellett kenyérliszt-keveréket is használtam hozzá. Nálam bevált ez az arány.

Az élesztőt a meglangyosított tejbe morzsoltam, és belecsorgattam egy pici mézet. Félretettem meleg helyre, közben a kétféle lisztet a margarinnal összemorzsoltam, majd hozzáadtam a xilitet, az élesztőt (amit a mézzel annyira sikerült felfuttatni, hogy már kezdett kifolyni a bögréből…), valamint a tojást és a sütőport. Az egészet dagasztókarral alaposan összedolgoztam. Lágy tészta lesz belőle, de nem kell megijedni, mert egy kis kelesztés után megszilárdul annyira, hogy lehessen nyújtani. Letakarva, meleg helyen kelesztettem kb. fél órát.

Közben a diót a szuper, mindent-vivő-daráló-aprító gépemen ledaráltam 🙂 és összekevertem a xilittel. Lekvárból ezúttal meggyet használtam, és szerintem így is nagyon finom lett, de az eredeti recept sárgabarackot ajánl, úgyhogy legközelebb kipróbálom azzal. Esetleg vegyesen 🙂

A tésztám közben megkelt egy kicsit – ne várjuk, hogy kidagadjon a tálból, mert azért nem olyan jellegű kelt tésztáról van szó, viszont egy kicsit levegősebb lesz, és megváltozik az állaga – így már ki lehet borítani a tálból és szép kis gombóccá gyúrni.

A tésztát három részre osztottam – persze lehet “négyemeletes” zserbót is készíteni belőle, de nekem egy nagyobb, kb. 35×20 cm-es tepsim volt most hozzá, ebben három rétegeset tudtam sütni.

A nyújtást két sütőpapír között végeztem, hogy ne kelljen lisztezni, és megmaradhasson ez a jó kis puha-lágy állaga a tésztának.

A sütőpapírokon mindig bejelöltem (a tepsit késsel “körberajzolva” – karcolva), hogy kb. mekkorára kell nyújtani a tésztát. Persze lehetett volna még egyenletesebb, de ez csak gyakorlás kérdése 🙂 Mindenesetre, szinte papírvékonyra kellett nyújtani a gombócokat ahhoz, hogy tepsi-méretűek legyenek. Izgultam is picit, hogy tényleg jó lesz-e így, nem áztatja-e át a töltelék, de szerencsére nem lett gond 🙂 Sütés közben még dagadt kicsit a tészta, így pont jó vastagságú lett a végeredmény.

Miután nagyjából megfelelő méretűre nyújtottam az első tésztagombócot, lehúztam róla a felső sütőpapírt, kicsit kézzel nyomogatva kiigazítottam, és az alsó papírral együtt beemeltem a tepsibe. Megkentem fél üveg lekvárral, és rászórtam a darált, xilittel kevert dió felét. Igyekeztem ezt is szépen elegyengetni.

A második tésztacipót hasonló képpen gyújtottam ki két sütőpapír között, majd a felsőt leszedtem róla, az alsó segítségével pedig felemeltem és belefordítottam a tepsibe az előző réteg tetejére. Majd óvatosan, centiről-centire haladva lehúztam róla a sütőpapírt – szerencsére nem tapadt a papírhoz, de ha mégis kiszakadna valahol, akkor egy széléről lecsippentett darabkával be lehet foltozni 🙂 Erre a rétegre került a lekvár és a dió másik fele, majd a harmadik tésztalap. Finoman lenyomkodtam, megszurkáltam villával, és letakarva ismét meleg helyen kelesztettem kb. 40-45 percet.

180 fokos sütőben 25-30 perc alatt sült szép világosbarnára a teteje. A tepsiben hagytam teljesen kihűlni, és csak azután tettem rá a csokimázat.

A mázhoz használhatunk egyszerűen tortabevonót, amihez érdemes egy-két evőkanál olajat keverni, hogy puhább és fényesebb legyen. Én viszont házilag készítettem, hogy cukor helyett xilit legyen benne. Nem bonyolult egyébként: a hozzávalókat mind egy kis edénybe tettem, és gőz fölött kevergetve melegítettem, míg a margarin és a xilit is teljesen elolvadt, majd egyenletesen bevontam vele a sütit.

Frissen is nagyon finom volt – el is fogyott egy jó adag még aznap este -, de ez pont az a fajta süti, aminek az se árt meg, ha áll egy kicsit, sőt: másnap-harmadnapra még jobban összeérnek az ízek. Így ezt akár 2-3 nappal karácsony előtt elkészíthetjük – csak jól el kell rejteni a falánk családtagok elől, ha azt akarjuk, hogy maradjon az ünnepre is 🙂