Répatorta

Régóta terveztem már, hogy kipróbálom a répatortát, bár őszintén szólva egy kicsit idegenkedtem tőle – nem vagyok egy nagy “zöldségbarát”, és kissé fura ötletnek tűnt, répából készítsek süteményt. Viszont olyan jó véleményeket olvastam róla, hogy végül belevágtam. Mivel cukrászdai répatortát még soha nem kóstoltam, így igazából nem tudom, milyennek kellene lennie. Az enyémben nem túlzottan érződött a sárgarépa íze, viszont az állagának nagyon jót tett, hogy zöldség került bele, így kevesebb lisztet kellett használni, és nem lett száraz, morzsálódós. Igazából egy sima, édeskés, a piskótánál valamivel tömörebb tészta lett az eredmény.  A tetejére csorgatott citromos máz remekül kiegészítette az ízét, de egy kis dióval, vagy valamilyen krémmel még izgalmasabbá lehet tenni. Mindenesetre gyors, olcsó és egyszerű 🙂

Hozzávalók:

  • 3 tojás
  • 10 dkg xilit
  • 1,5 dl olaj
  • 30 dkg sárgarépa
  • 30 dkg AlfaMix lisztkeverék
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 ek citromlé
  • a mázhoz: kb. 10 dkg xilit, 1-2 ek citromlé

A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját habosra kevertem a xilittel, majd hozzáadtam az olajat is, kevés citromlével ízesítettem. A sárgarépát megmostam, megtisztítottam, és finomra reszeltem – ez volt a legmacerásabb része a sütinek, el is határoztam hogy beszerzek egy daráló-aprító gépet, amivel gyorsabban meg lehet oldani 🙂

A lisztet elkevertem a sütőporral, a tojások fehérjét pedig felvertem, majd mindkettőt a tojásos-répás masszához adtam, és alaposan összedolgoztam.

Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntöttem, és 175 fokra előmelegített sütőbe tettem. Nagyjából 35-40 perc alatt megsül, de tűpróbával mindenképp ellenőrizni kell, hogy ne maradjon ragacsos a közepe.

Kicsit felpúposodott a közepe, ezért kiborítottam a formából, fejjel lefelé, és így hagytam hűlni, hogy “lelapuljon”. Közben a xilitet porrá őröltem és összekevertem a citromlével. Amikor a torta kihűlt, visszatettem a formába, és a tetejére csorgattam a citromos mázat. Amint a máz megszilárdul, lehet is tálalni a szép, vidám napsárga színű tortát 🙂 A szeleteket még díszíthetjük pár vékony szál répával, vagy marcipánból készült mini-répaformával, ahogy a cukrászdákban szokták.