Amióta a cukrász suliban szóba került a szőlős pohárkrém, vagyis borkrém receptje, azóta terveztem, hogy ezt egyszer elkészítem, mert már a leírás alapján is nagyon finomnak tűnt! Aztán úgy alakult, hogy csak most jutottam hozzá, viszont mivel épp megint ünnepeltünk itthon, azt találtam ki, hogy torta formájában fogom kipróbálni. Találtam is több hasonlót a neten, tehát úgy tűnt, működhet a dolog 🙂 Mindössze egy kis zselatinnal kellett kiegészíteni a pohárkrém receptjét, hogy szépen megálljon a krém a tortalapon.
Tésztának először sima piskótát akartam, aztán gondoltam valamivel még különlegesebbé lehetne tenni, így került bele mazsola is, ami ízben, hangulatban is illik ehhez a boros-szőlős, őszi süteményhez.
Egy kb. 20 cm átmérőjű kapcsos tortaformában készült.
Hozzávalók
A mazsolás tésztához
- 3 db tojás
- 6 evőkanál cukor
- 6 evőkanál ALDI-s gluténmentes lisztkeverék (Korngold)
- 4 ek víz
- fél csomag sütőpor
- 5 dkg mazsola
- 1 ek lekvár
A borkrémhez
- 3,5 dl jó minőségű édes fehérbor (én Tokaji szamorodnit használtam)
- 1 ek cukor
- fél mokkáskanál szegfűszeg
- 4 dkg vaníliás pudingpor
- 4 tojássárgája
- fél csomag zselatin
- 4 dl habtejszín
A tetejére
- kb. 30 dkg szőlő
- 1 csomag átlátszó tortazselé
- 1-2 ek cukor
- 1,5 dl bor
- 1 dl víz
A tésztához a tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját krémesre keverjük a cukorral, majd kanalanként hozzáadjuk a vizet. A fehérjét habbá verjük, majd hozzáadjuk a sárgáját, végül rászitáljuk a lisztet, és pár mozdulattal óvatosan azt is beleforgatjuk. A kapcsos forma alját sütőpapírral kibéleljük, az oldalát kikenjük vajjal. Beleöntjük a tésztát – próbáljuk egyenletesen elteríteni -, majd rápotyogtatjuk a mazsolát. 160 fokon kb. 30 perc alatt kész – tűpróbával ellenőrizzük! Közben nálam jól megemelkedett a tészta – kicsit meg is ijedtem, hogy nem fog a formába beleférni a krém, de ahogy kicsit megszurkáltam, lelapult, összeesett. Ennek máskor biztosan nem örültem volna, most viszont így lett pont jó vastagságú és állagú a tészta 🙂 A megsült tésztát még melegen megkenjük lekvárral, ami egyrészt az ízének is jó, másrészt megakadályozza, hogy a krém majd túlságosan átitassa.
Amíg a tészta sül, már elkezdhetjük elkészíteni a krémet. Ehhez lényegében egy sűrű, tojássárgájával dúsított pudingot kell főznünk – csak épp tej helyett borral 🙂 Ezt fogjuk tejszínhabbal fellazítani, és egy kis zselatinnal fixálni, hogy ilyen szép magas rétegben kenhessük a tortára.
Tehát a tojások sárgáját a pudingporral, a zselatinnal és egy kevés borral simára keverjük. A bor többi részét közben egy kanál cukorral és a szegfűszeggel felforraljuk. Gőz fölé tesszük a tojásos részt, hozzáöntjük a felforralt bort, és kézi habverővel folyamatosan kevergetve besűrítjük. Vigyázni kell, mert sokáig csak melegszik lassan, aztán hirtelen “összeugrik” – ekkor kell gyorsabban, erőteljesebben keverni, egy irányba, hogy ne csomósodjon. Félretesszük hűlni, közben időnként átkeverjük. Amikor már kb. szobahőmérsékletű, de még nem kötött meg benne teljesen a zselatin, akkor hozzákeverjük a kemény habbá vert tejszínt.
A simára kevert, lágy krémet a tésztára öntjük, és 1-2 órára hűtőbe tesszük.
Végül a tetejét szőlővel és zselével díszítjük. Szőlőből használhatunk egy félét is, de szerintem mutatósabb, ha piros és fehér is van vegyesen. Az átlátszó tortazselét a csomagoláson lévő használati utasítás szerint készítsük el, de a víz egy részét a megmaradt kb. 1,5 dl borral helyettesítsük.
Egy éjszakát hűtőben kell tartani, másnap pedig éles késsel óvatosan körbevágni az oldalát, hogy elváljon a karikától. Majd óvatosan leemeljük róla a formát, és már tálalhatjuk is!
Nagyon kellemes, nem túl édes íze van a krémnek, egy kicsit érződik rajta a bor, de nem tolakodó. Az állaga pedig habos, könnyű… a mazsolás tésztával és a tetején lévő szőlővel együtt szerintem tökéletes! Szüreti hangulatú sütemény, és – talán a bor miatt – nagyon ünnepi. Őszi születésnapokra ajánlom 🙂
Ha ízlett, próbáld ki a többi könnyű-gyümölcsös tortát is is: