Tejfölös-gyümölcsös desszert

A hét közepén tombolt a nyári kánikula, így semmi kedvem nem volt még a sütővel is tovább melegíteni a lakást. Szerencsére sok olyan finomság van, amit sütés nélkül is el lehet készíteni – és nem csak a kókuszgolyóra lehet gondolni. Ez a desszert is ilyen: hideg, gyümölcsös, könnyed – egyszóval tökéletes nyári édesség. Én fagyikelyheket…

Kakaós-diós kuglóf

Volt már korábban egy kuglóf recept, ezúttal egy másik fajta készült – nem kelesztett, hanem egyszerűbb, kevert tésztás változat. Egyúttal egy új gluténmentes lisztkeveréket is kipróbáltam: a Glutenno márka Dolce Vita süteménylisztjét. Elégedett voltam az eredménnyel, ráadásul a honlapjukon több sütirecept is található, úgyhgy azt hiszem végig fogom próbálgatni azokat is 🙂 A keverék nem…

Legényhódító

Ezen a héten ünnepeltük a házassági évfordulónkat, ezért most egy olyan süteményt készítettem, ami “Legényhódító” néven szerepel a szakácskönyvemben. Nem tudom, honnan kapta a nevét, mindenesetre az biztos, hogy egy finom süteménnyel a legtöbb férfi szívét meg lehet melengetni 🙂 Hiszen érződik benne a kedvesség, figyelmesség, gondoskodás, amivel készítették. A sütihez őrölt pörkölt mogyorót kell…

Reszelt túrós

Csokis is, túrós is, mégsem túrórudi – mi az? Maradunk még egy kicsit az omlós tészták, linzerek világában ezzel a remek reszelt túrós süteménnyel. Szerintem nagyon jópofa ez az elkészítési mód, hogy a tészta reszelve kerül bele 🙂 Talán úgy alakult ki, hogy egyszer valaki túl szárazra készítette a linzertésztát; nem lehetett nyújtani, szaggatni, formázni. Így…

Fűszeres muffin

Szeretem a muffinokat, mert általában nagyon egyszerű a receptjük – csak keverni és sütni kell -, rengeteg módon variálható, ízesíthető, díszíthető, és nem utolsó sorban, szépen lehet tálalni – muffin papírral vagy anélkül, mindenképp mutatós 🙂 A blog első receptje is egy ilyen süti volt – gesztenyés muffin – ami azóta is vezeti a “ranglistát” itthon 🙂…

Cseresznyés lepény málnahabbal

A cseresznyés lepény receptjét a nagymamámtól tanultam, aki gyakran vigyázott ránk gyerekkoromban. Nagyon szerettem nála “nyaralni” – a kertes háza nekem a belvárosi lakásból nézve maga volt a paradicsom. Körben az örökké termő málnabokrok, középen pedig az égigérő cseresznyefa. Ismertük minden ágát-bogát, tudtuk, hol lehet a legkönnyebben felkapaszkodni rá, kényelmesen elhelyezkedni rajta. Órákon át ültünk…

Vaníliás karika

Gyerekkorom egyik kedvence volt a vaníliás karika – gondolom sokan vagyunk így ezzel 🙂 Évek óta nem ettem már, most viszont a férjem kérésére elkészítettem házilag. A gluténmentes liszt csomagolásán lévő receptből indultam ki – ez egy linzerekhez, almás pitéhez, zserbóhoz is használható omlós tészta alaprecept. Nagyon jól kezelhető-formázható tészta lett belőle, nem száradt ki…

Paleo kókuszgolyó

A nőnapi duplasütis este másik végeredménye lett ez a reform kókuszgolyó. Őszintén szólva, eddig nem rajongtam az ilyen “mindenmentes” ételekért – amit kóstoltam, az mind olyan volt, hogy jó-jó, de azért nem az igazi. Olyan gluténmentes lisztkeverékekkel szoktam sütni, ami a lehető legjobban hasonlít a búzalisztre; cukor helyett pedig mostanában főleg xilitet vagy valamilyen mesterséges édesítőt…

Mandulás-csokis szelet

Ennek a receptnek két különlegessége is van. Az egyik, hogy egy “vendégcukrász”, Tünde barátnőm társaságában készült, egy közös nőnapi sütögetés keretében. A másik pedig, hogy a recept lényegében egyszerre született meg magával a süteménnyel. Mást terveztünk ugyanis, de a körülmények felülírták a dolgokat, így kénytelenek voltunk alkalmazkodni. A tanulság mindenesetre az lett, hogy érdemes az életben teret hagyni…

Kókuszos tekercs

Ezúttal egy olyan édességet készítettem, amihez még a sütőt sem kell bekapcsolni, csak egy kicsit keverni-gyúrni-tekerni, így bármikor könnyen és gyorsan elkészíthető. Igazi “lusta” recept, akár hétköznap este is össze lehet dobni. Ráadásul nem csak finom, hanem mutatós is 🙂 Érdemes másfél- vagy kétszeres adagot készíteni belőle, mert ugyan annyi munka, ráadásul ha több a…

Almás-fahéjas süti

Tudtátok, hogy az alma a rózsafélék családjába tartozik? És hogy több mint hétezer fajtája létezik? Van édes és savanykásabb, lehet zöld vagy piros, egészen apró, kerek, vagy nagyobb, nyújtott alakú – almából mindenki megtalálhatja a kedvére valót! Nem véletlen olyan népszerű ez a gyümölcs, hiszen amellett, hogy finom, nagyon egészséges is: van benne C, A és…