Répatorta

Régóta terveztem már, hogy kipróbálom a répatortát, bár őszintén szólva egy kicsit idegenkedtem tőle – nem vagyok egy nagy “zöldségbarát”, és kissé fura ötletnek tűnt, répából készítsek süteményt. Viszont olyan jó véleményeket olvastam róla, hogy végül belevágtam. Mivel cukrászdai répatortát még soha nem kóstoltam, így igazából nem tudom, milyennek kellene lennie. Az enyémben nem túlzottan…

Gesztenyés piskóta tekercs

Gesztenyés sütiből sosem elég, úgyhogy erre a hónapra is jutott egy. Ezúttal puha piskótába “csomagoltam” a krémet, így egy remek, szépen tálalható sütemény lett belőle. Elég laktató, de hűtőben több napig is eláll. A piskótatekercs készítését egyébként is érdemes megtanulni, mert nem egy ördöngősség, viszont a feltekert tésztát rengeteg féle krémmel meg lehet tölteni, így…

Vaníliás túrótorta

Tortát szerintem akkor is lehet sütni, ha éppen nincs születésnap vagy más különleges alkalom. Ezzel az egyszerű vaníliás túrótortával például bármikor meglephetünk valakit, hiszen viszonylag kevés munkával elkészíthető, ugyanakkor mutatós és nagyon-nagyon finom! Általában jobban szeretem a könnyed, nem túl édes süteményeket, a klasszikus tömény, margarinos tortakrémek helyett pedig szivesebben választok egy kevésbé nehézkeset –…

Gyömbéres-csokis kocka

Javában benne vagyunk már az őszben, bár egyelőre szép napos időnek örülhetünk, de ilyenkor azért már gyakoribbak a megfázások, vírusok. Korábban is írtam már a gyömbér jótékony hatásairól a gyömbéres-fahéjas keksz kapcsán, most ismét egy olyan sütit készítettem, amit ez a fűszer ízesít. Persze igazán egy jó forró gyömbéres tea formájában hatásos megfázás ellen, de…